Csótó Péter

Békéscsaba

Dr. Csótó Péter vagyok biogazda gyógyszerész. Nagyapámék parasztemberek voltak, tanyán éltek vezetékes víz és villany nélkül. Gyerekkoromban sok nyarat töltöttem a tanyán, ahol bátyámmal részt vettünk a mindennapi munkában, mint tehénlegeltetés, csarnokba járás, baromfik disznók etetése itatása, kaszállás, persze játékra is volt idő. A föld és annak művelésének szeretete talán itt ivódott belém. Első saját földemet 2006-ban vásároltam, amin akkor még konvencionális gazdálkodást végeztem. Ma már 17ha-on biogazdálkodom a borosgyáni földjeimen. Az első növény, amit sikeresen termeszteni tudtam, az az ősi alakorbúza. Feltehetően 12.000 évvel ezelőtt az emberiség ezt kezdte termeszteni, de a modern nagy termőképességű fajták a háttérbe szorították, és csak Bözödújfalu környékén maradt belőle egy kevés, ahol leginkább szalmafonásra használták. Ezt a búzát hozták Magyarországra, felszaporították, hogy újra termesztésbe kerülhessen. Ebből a búzából őrlöm saját malmomban az első termékeimet: a PharmaNatura bio alakor lisztet, amely teljesőrlésű és félbarna változatban érhető el, ami a Biokontroll Hungária által bio minősítésű.

TERMÉKEK

800 Ft1 500 Ft
Ennek a terméknek több variációja van. A változatok a termékoldalon választhatók ki